Elérkeztem a feléhez, a felezőhöz.
2,5 hónap külföldön. Egy éve még el sem tudtam volna képzelni, hogy megélem ezt, hogy képes vagyok átlépni ilyen mértékben a saját határaimat, korlátaimat. De itt vagyok, megtettem. És visszatekintve látom, hogy nem volt olyan bonyolult és félelmetes, mint azt a legtöbben gondolják.
Többen mesélik az Erasmusos társaságban, hogy hazamennek, meglátogatják az otthoniakat, valamilyen okból kifolyólag, vagy csak azért, mert hiányzik az a régi élet, amit a hátuk mögött hagytak erre a kis időre.
Én tettem egy csendes fogadalmat, amikor kijöttem ide. 5 hónapig nem fogok hazalátogatni, még akkor sem ha van rá időm vagy pénzem. Már a tudatalattimban motoszkált ez a gondolat a kiutazás előtt, de megfogalmazódni csak akkor tudott, amikor az első pár héten túl voltam.Sokan kérdezik, hogy miért nem megyek, ha van lehetőségem? A válaszom mindig ugyanaz, számomra ez egy próba, egy kaland, egy megmérettetés, egy lehet "soha vissza nem térő" helyzet, amit most tudok megtapasztalni. Milyen NEM hazamenni.
Sokan megértik, mire gondolok, sokan csak néznek rám nagy szemekkel. Egy tanács azoknak, akik gondolkoznak az Erasmuson. Tervezzétek úgy, hogy nem mentek haza. 5 hónap, fél év nem olyan sok, hamar elrepül.
Az Erasmusnak nem csak az a feladata, hogy lehetőséget biztosítson a külföldi tanulásra, bulikra, hanem az is, hogy megtapasztald ezt az érzést, milyen hátat fordítani kicsit az otthonodnak, otthagyni mindent, ami megszokott, és magadat építeni 5 hónapig. Mint már említettem, ez egy próba. És a próbák általában nem könnyűek, de nélkülük nem lehet előrehaladni, fejlődni.
És higgyétek el, hogy saját erőtökhöz mérten érkeznek majd ezek a helyzetek, így ott lesz az képesség bennetek, hogy megtaláljátok a megoldást.
Átformált ez a pár hónap. Már a bepakolásnál otthon hagytam rengeteg fontosnak tűnő tárgyat, ruhát, sallangot, mivel nem fértek bele a bőröndbe. És csodák-csodájára nincs rájuk szükségem. 😇
Otthon hagytam barátokat, családot, szerelmet. Ez a távolság megmutatta ki az, aki igazán kitart mellettem.
Hónapról hónapra változtam, és még fogok az elkövetkezőkben. Ráébredtem, mennyi felesleges dologgal halmozza el magát az ember, legyen szó tárgyakról, vagy élethelyzetekről. Ez az időszak megtanít arra, hogyan lássam egyszerűbbnek a világot, elhagyni a túlbonyolító gondolkodást, élni a mai napnak.
Felhívták rá a figyelmünket a tutoraink, hogy ne lepődjünk meg, ha a kezdeti bizsergető újdonságok után kicsit ellaposodnak a mindennapok, esetleg honvágyat kezdünk el érezni. Én persze rögtön mondtam, hogy áááá ilyen nem fordulhat elő, tudom, hogy tegyek minden napot érdekessé.
Az első 2 hónapban elhalmozva éreztem magam az újdonságok és az utazások izgalmaival, és aztán elérkezett a március.
Már mesélték, hogy otthon nyílnak a virágok, csiripelnek a madarak, süt a nap. Itt a legmagasabb hőmérséklet még mindig plusz 4 fok, és általában egy nap lehet élvezni a napsütést egy héten. Az idő szomorkás hangulata, a finn kora tavasza átragadt kicsit ránk is. Egyre többet gondoltam arra, mi vár majd otthon, milyen lesz a nyár. Be kell vallanom, március elején elveszettnek éreztem magam. Pont itt volt az ideje annak, hogy megtanuljak egyedül lenni, kicsit befelé nézve megtapasztalni azt, mi zajlik bennem ezekben a hónapokban. Lelassulni kicsit, megfigyelni és megtalálni a szépet mindenben, amiben lehet.
Szóval, számomra nem csak március 15. van, hanem az Erasmus mobilitásom feléhez érkeztem. Büszke vagyok arra, hogy belevágtam, arra, ahogyan megállom a helyem, és nem utolsó sorban hálás vagyok az életnek, hogy megadatott ez a lehetőség!
Legyen szép hétvégétek! 💓💙💚💛💜
Büszke vagyok, hogy ilyen fantasztikus keresztlányom van. Olyan jól megfogalmazod a gondolataidat,elgondolkodtató és élvezetes olvasni.Remélem többen kedvet kapnak, hogy megtapasztalják, milyen távol lenni az otthontól és rácsodálkozni a világra és legföképpen önmagunkra. Sok szeretettel puszillak Jutka
VálaszTörlés