2019. január 31., csütörtök

A finn jégkorong művészete






A jégkorong elég kedvelt sportnak számít az északi országokban. Itt, Finnországban, első helyen szerepel a népszerűségi listán, és nagy hagyománnyal is rendelkezik.  Továbbá legnépszerűbb sportnak számít  még a következő országokban: Kanada, USA, Svédország, Oroszország,  Csehország, Szlovákia.

Képtalálat a következőre: „pori assat”"A Nemzetközi Jégkorongszövetséget (IIHF) 1908-ban alapították Európában, Anglia, Belgium, Csehország, Franciaország és Svájc képviselői, jelenleg 64 tagországa van. Európa bajnokságot 1910 óta, világbajnokságot 1930 óta rendeznek jégkorongban, először 1920-ban kapott helyet az olimpián."


A finn jégkorong férfi válogatott kétszer  már világbajnokságot nyert (1995, 2011), kétszer ezüstéremmel távozott az olimpiai játékokról (1988,2006). A női válogatott 12 alkalommal nyerte el a bronzérmet a világbajnokságokon, és az olimpiákon is háromszor sikerült befutniuk a harmadik helyre.

Természetesen nem csak a válogatott képviseli ezt a sportot itt, hiszen több elsőosztályú csapat is összeméri erejét minden szezonban. Jelenleg 15 csapat szerepel a tabellán, egyikük közölük Pori csapata, az ässät. 

Mint ahogy a zászlójukon is láthatjuk, a francia kártya  pikk jelére hasonlító szimbólum képviseli őket. Színük a fekete és a piros. Pori város állata a medve, így sokszor jelenik meg ez  fekete színben.

Volt szerencsém megtapasztalni a jégkorong hagyományát itt. Akár egy héten több meccset is rendeznek a helyi jégkorongcsarnokban. Pori egy kisváros. Nincsenek nagy épületei, legtöbbször tipikus finn földszintes házacskákkal vagy társasházakkal találkozhatunk. De a jégkorongcsarnokuk rendesen kiemelkedik a város amúgy teljesen sík felszínéből.

Amikor elhatároztuk, hogy egyik szerda este megnézünk egy meccset, elképzeltem a pöttöm helyet, pár ülőhellyel és a hideget, ami majd vár ránk a csarnokban. Mindennek, amit felsoroltam, az ellentettjét tapasztalhattuk meg.

Kicsit késve érkeztünk, mert meg kellett állni mindig a biciklivel, hogy meg tudjuk nézni, merre is kell menni pontosan. Nem volt messze a szállásuktól, kb. 10-15 perc.
Mikor már közeledtünk a csarnokhoz láttuk, ahogy mindenhonnan özönlenek az emberek a csarnokba, így nem volt nehéz követni, hogy merre kell menni.
A csarnok ajtajában a csapat kabalafigurája várt minket. Mindenkivel lepacsizott, és mi, mint  a jól nevelt turisták, még képet is készítettünk vele.
Megvettük a jegyet az állóhelyekre, ami így 10 euró volt.

Képtalálat a következőre: „pori hockey hall”Bent már éppen elkezdődött valami, mert szólt a zene, villogtak a fények, és a főszurkoló csapat elkezdte  a jól betanult nótákat.
Mivel minden finnül zajlott, nem volt könnyű kitalálni, mi is történik tulajdonképpen. A csapatok felsorakoztak, és a jégre terített vörös szőnyegre öltönyös, gondolom a jégkorong sportban elismert emberek léptek. Valami díjat is átadtak. Valószínűleg vagy az év első meccse volt, vagy szenzonnyitó mérkőzés.

Mivel még nem voltam jégkorongmeccsen, meglepődtem azon, mennyire agresszív tud lenni ez a sport, de közben mennyire látványos és izgalmas is egyben! Amikor megállították a játékot mindig szólt valami zene, rengeteg reklámot adtak le a kivetítőkön, néha műkorcsolyázó lánykák jöttek be és takarították el a havat a kapuk elől, a szünetekben meg az utánpótlásból kiválogatott kisfiúk, kislányok mutatták be tudásukat.   Szóval egy igazi show-t adtak nekünk ezzel a meccsel.

Büfé és ajándékbolt is tartozik a csarnokhoz. Lehet enni poharas virslit, hot-dogot, viszont alkoholos italt nem szabad bevinni a nézőtérre. Alapvetően nagyon odafigyelnek Finnországban az alkoholfogyasztásra, és nem csak azzal, hogy iszonyat drága bármilyen ital, hanem egy csomó szabályt is hoztak, és én rengeteg ilyenbe bele is futottam már most. Ilyen ha az ember találkozik egy szigorúbb rendszerrel.   Ezt az élményt  majd egy másik bejegyzésben részletezem. 😁

Ezeket a meccseket nem csak az igazi vérbeli szurkolók látogatják, viszont őket könnyű felismerni a piros-fekete mezekről, sálakról, sapkákról. Családok is jönnek kisgyerekekkel,  szurkoló anyukák rángatják el férjeiket, fiatal párocskák randiznak. Igazi közösségi tevékenység, ami nem is feltétlen a meccsről szól.

Mára ennyi, a héten még jelentkezem egy újabb bejegyzéssel!
Miről szeretnétek olvasni? 💗💙💚









2019. január 25., péntek

A Sauna kézikönyve



    Már említettem előző bejegyzéseimben, hogy mekkora hagyománya van a szaunázásnak itt, Finnországban. Most egy kicsit közelebbről is szemügyre vesszük ezt a témát. Honnan jött a szauna? Mikortól létezik? Mik a pontos szabályok izzadás közben? 🤔


Görgessetek lejjebb, és máris olvashatjátok a válaszokat! 


Képtalálat a következőre: „szauna”


A sauna kifejezés a finn SAVU szóból eredeztethető, ami ezen a nyelven füstöt jelent. 
Minden ház, minden porta rendelkezik szaunával. A többlakásos épületeknél beosztással határozzák meg a lakások külön idejét. Nekünk a csütörtök a szauna esténk. 😊

A tradicionális, fából épített, különálló szaunaházakat fával fűtötték. Ennek a modern változata található a városokban, ahol a fát az elektromosság váltja fel.  Körülbelül 75-90 Celsius-fokra fűtik fel a helyiséget. A magas hőmérséklet miatt sokkal szárazabbnak érezhetjük a levegőt. 

DE nem minden a hőmérséklet! A szauna lényege, veleje, művészete abban a mozdulatban rejtőzik, amikor a vizet a forró kövekre öntik.  A keletkezett vízgőzt úgy hívják, "LÖYLY".  Mindenki képes létrehozni a löylyt. ☮

Nagy kérdés még a fürdőruhahasználat. A finnek nem szeretik. Külön szaunák vannak férfiaknak, nőknek, de ha a család vagy szoros baráti társaság ül össze, nem tartogatják magukon a fürdőruhát. 

Képtalálat a következőre: „finnish sauna”

Bizonyos források szerint a szauna már több, mint 2000 éves múltra tekint vissza. Összességében a SZAUNA a finn-ugor népek közös szokása. Azért emeljük ki mégis a finneket, mint a "szaunaország" megalapítóit, mert náluk maradt fent az a hagyomány a hétköznapokban is. 

Meglepő módon nem csak az izzadásra, illetve az érrendszer tornásztatására használták ezt a helyiséget.  Tisztálkodtak, kuruzslók, orvosok gyógyítottak itt, és hogy teljes legyen a kör, még húst is szárítottak benne. 

 Több idősebb finn ember is elmondhatja magáról, hogy szaunában született. Nem csak a születés helyszíne volt, hanem a halálé is. Szertartásokat tartottak a sötét, alig megvilágított házacskákban. 
Például, esküvő előtti hagyomány volt, hogy a család együtt szaunázott.

A szauna nem csak egy fából épített, forrósággal telített relaxáló szoba volt. Összekapcsolta az embereket, közösséget alkotott. Vallás, kultúra és orvoslás központja volt. 
Ebből nem sok maradt meg manapság. A szauna is elvesztette ezt az oldalát, és átváltozott a wellness-business fő elemévé, mint  a Yoga.  Elég csak ez a forma, vagy hiányzik belőle a lényeg? Mindenki eldönti magában, melyiknek örül jobban. 

Képtalálat a következőre: „régi szauna”



Szauna szabályok: ("Szauna kézikönyv a finn férfiakhoz" kivonata) 
(Heikki Aittokoski,  finn újságíró humoros írásai)

1. Ha valamilyen gondod adódott az életedben, menj el szaunázni! 

2. Ha ünnepelsz, menj szaunázni!

3. Nem szabad bevallani, ha számodra túl meleg a szauna! Csak semmi gyengeség! 

Ha a szauna 120 Celsius-fok alatt van, akkor látványosan panaszkodni kell a hidegre.
 Ha felette, akkor a finn férfi kimutatja  érzelmeit, és kimondja: "Most pihenek."

4. Bevett szokás a hátakat nyírfagallyal ütögetni.

A finn férfi élete szenvedés. Ha nem szenved nem is tud pihenni. A szaunában pedig szenvedni kell!

Ha hátat ütő nyírfagallyakra külön kifejezés használ a finn nyelv. "VIHTA" Vannak olyan finn emberek, akik szerint a megfelelő szó erre, a "VASTA". Sosem fognak tudni ebben megegyezni.

5. A szaunában nincs viszály, a szaunában béke van.

Egy kivétel van. Ha a Vista-emberek és a Vasta- emberek egyszerre mennek szaunázni. Akkor vita van.
Ha nem tudnak megegyezni, melyik a megfelelő szó, hívni kell a rendőrséget és a mentőket.

6. Ugorj a tóba!

A finn férfinak egyensúlyra van szüksége az életében. A szauna után a tó következik. Télen jó ötlet először léket vágni a jégbe, és csak aztán ugrani a tóba.



Nagyon szép hétvégét Mindenkinek, remélem megjött a kedvetek az izzadáshoz! 💛💙💚







2019. január 19., szombat

Erasmus közösség és "miért is vagyunk most itt?"

   Véleményem szerint, az emberek többsége, ha nem is mindig tudja ezt magáról, a közösség erejére vágyik. Az összetartozás, együtt alkotás, közös energiák mozgatása az, ami a legtöbb napjainkban tapasztalt életformából hiányzik. Ezt a valahova tartozást tudja erősíteni a család, egy sportcsapat, egy osztály, vagy éppen egy erasmuszos közösség.

Nem véletlen, hogy nagyon sokan arról számolnak be, milyen nehéz volt összepakolni, és elbúcsúzni az együtt töltött hónapok után.

Hiszen, mindenkit egy gondolat hajtott ide.
Valami újat megtapasztalni, valami olyat, ami egyenlő a fiatalsággal, a "nagybetűs  élet" előtti pillanatokkal. Magával az egyetemista életérzéssel. És ez az én gondolkodásomban  nem egyenlő az időpazarlással, vagy a mindennapos "addig iszom, amíg már nem is tudok magamról" helyzettel. Mert lássuk be, az egyetemistáknak (kivéve a vizsgaidőszakot) sokszor  ez a előítélet jár. Meg kell találni a harmóniát ebben is.

Rengeteg helyzettel kell megharcolnunk itt a mindennapokban, kezdve az önállóságtól az idegen környezetig, de ezen az alkalmazkodáson keresztül formálódunk.
 Valakinek ez könnyebben megy, másokat megrémít még a gondolat is.  Valakinek olyan, mintha fel kéne túráznia a világ legmagasabb pontjára, valakinek csak 2 hossz gyorsúszás egy úszómedencében.

Most még nem darál be minket a munka, nem kell elmenni a gyerekért az óvodába. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az igazi, komoly, felelősségteljes felnőtt élet, (ha egyáltalán létezik ilyen, mert én remélem, lélekben senki sem veszti el teljesen a gyermeki boldogságot) nem tartogat számunkra semmi jót.
Annak is megvan a maga ideje. Mint most annak, hogy egyetemistaként éltünk a lehetőséggel, kint vagyunk, tapasztalunk, tanulunk magunkról, másokról, másoktól.

Én is úgy indulok neki, ennek a kalandnak, hogy életszóló barátságokat fogok kötni, és egy nagyon jó közösség részeként élvezhetem ezt ez 5 hónapot.

Az első egyetemi napunk estéjén már szerveződött egy kis találkozás és hihetetlen jó érzés volt megtapasztalni ezt a nyitottságot. Azóta eltelt már majdnem fél hónap, így mint minden csoportban, itt is kialakultak a klikkek. Aminek nem feltétlen örülünk.

 Kicsit nehezebb a közösség kialakítása, hiszen rengeteg francia diák van itt velünk, akik kissé zárt csoportot alkotnak. Sokszor egymás között, akkor is, amikor ott vagyunk, franciául kommunikálnak, és ez roppant zavaró tud lenni, tekintve azt, hogy egyáltalán nem értjük ezt a nyelvet.
Szerencsére felismerték ezt elég hamar, hogy számunkra ez kicsit kényelmetlen lehet, és sűrűn elnézést kértek. Azóta már sokkal jobban működnek velük a közös programok.

A másik nagyon-nagyon szoros csoport az olasz lányoké. Mindent együtt szerveznek, nem nagyon  jönnek el a közös programjainkra. Nem értem, miért, hiszen ezért is vagyunk itt, hogy fejlesszük a angol nyelvű kommunikációnkat.
Remélem, ez még változni fog a jövőben!

Tegnap este, például, Flóra és én átinvitáltuk a többieket. Pizza, UNO, zene és megismertük a spanyol srácokat is, akik nem rég érkeztek. Minden nyelvből próbáltunk szavakat tanulni, az adott nemzetre jellemző zenéket hallgattunk. Az egyik spanyol srác szerint  a magyar nyelv hangzása egyenlő az őrülettel. :D

Ezen kívül azt látom, hogy mindenki pozitívan, nyitott szívvel fordul a másikhoz, és rengeteget nevettünk már együtt!
Nagyon nagy szerepük van a tutoroknak ennek a közösségnek a kialakításában, és meg kell hogy mondjam,  zseniálisak ezen a téren!

Tehát, ha egyetemista vagy, ragadd meg az alkalmat.  Ha meg valami mással foglalkozol, akkor nézz szét a világban, mindig van másik lehetőség!






2019. január 15., kedd

Yyteri és a buszjegykrízis




Yyteri - a végtelen tengerpart  🌞😎


Mi jut eszünkbe, amikor azt a szót olvassuk, hogy tengerpart? 
Homok, hullámok a vízen, gyerekricsaj és naptejillat. Esetleg egy hideg sör vagy fagyi a csíkos  napernyők alatt? 
Mindez szép és jó.
 Nyáron.

Saaraval, az egyik  tutorunkkal és Flórával, a lakótársammal ellátogattunk Finnország legnagyobb strandjára.  6 km hosszú partjával rengeteg tengerre vágyó fürdőzőt vonz nyaranta. Úgy gondoltuk, a tél ellenére mi is meglátogatjuk ezt a nevezetes helyet. 

Poriból indult a buszunk. Az egyetemünk előtt található buszállomásra kellett eljutnunk biciklivel. Ezzel nem volt semmi gond, hiszen már próbáltuk az utóbbi pár napban ezt a fajta közlekedést. Nem számoltunk viszont az erős hóeséssel, így mikor megérkeztünk, olyan  érzésünk támadt, mintha nem is mi, hanem két hóember próbálna leszállni a bicikliről. ❆⛄

 A nagyon drága buszjegyek mellett nem hagy más választást az élet, mint a gyaloglást (30 perc az egyetem, 40 a belváros), vagy a biciklit. Egy buszjegy legolcsóbban is 2 euro, és ha a buszon veszi az ember 3,30.

 Az első héten még nem ismertük egyáltalán a várost, nagy fagyok is voltak, és a tutorok figyelmeztettek minket, hogy valószínűleg nem ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy megtanuljunk  a hóban küzdeni az életünkért. Így maradt a busz az első pár napban. A majdnem 1000 forintos buszjegytől kissé a rosszullét kerülgetett minket, de az ember egyszer erasmuszos, ilyen "luxuscikkeket most engedhetünk meg magunknak." 

Feltűnt, hogy a buszok sosincsenek tele, sőt akár minden megállóban átülhettem volna új helyre, ha éppen olyan kedvem lett volna. Az utcán pár ember sétálgat csak, leginkább kutyások vagy aranyos,  színes overálba beöltözött finn kisgyerekek iskolatáskával. Kocsik sem nagyon száguldoztak az utakon. Felmerült bennem a kérdés, hogyan közlekedhetnek a város emberei? Teleportálnak? Mert akkor szívesen megtanulnám ezt a képességet én is. 

Szóval, röpke egy óra alatt odaértünk Yyteribe, és megpillanthattuk a partot. Nem ért meglepetésként minket, hogy nincsenek fürdőzők vagy homokvárat építő gyerekek, de a téli tenger látványa mégis meglepett. 

Fehérség mindenhol, és ez a szín makulátlan tisztaságot kölcsönzött a természetnek. Rajtunk kívül nem járt senki arra, sehol egy lábnyom. A fenyves feketéjén és a part fehérjén kívül csak a tenger játszott valami megfoghatatlan szürkeségben. 
Csönd van....
És megint esik a hó...
Elkezdett leszállni a köd...
Ebben az időtlenségbe mégis valami nyugtalanító költözött. El kellett telnie pár percnek, mire rájöttem, hogy mi az.  A jégpáncél a lábunk alatt. A hó miatt nem lehetett látni, hol kezdődik a víz. 





Remélem, pár hónap múlva, már itt fogjuk süttetni a hasunkat  a napon! 








2019. január 12., szombat

Orientációs hét - folytatás...

Orientációs hét - folytatás

Ezen a reggelen mindenki a saját tanulmányainak megfelelő eligazítást kapott. Találkoztunk egy nagyon mosolygós, kedves hölggyel, akit mindenki a szívébe zárt már az első pár percben. Előjött belőlünk az oktatás hatására belénk nevelt reflex, hogy mindenki rendben, sorban beül a padokba és majd a tanár előadja, amit szeretne. 
Eligazítónk első reakciója az volt, hogy menjünk közelebb, üljünk körbe, hogy jobban lássuk és halljuk egymást. Ennél a pontnál éreztem először, hogy mennyiben más a diákokhoz való hozzáállás. 

 Kis csoportunk, öten vagyunk összesen gyógytornászok, egy aprócska körbe ültünk, és megkezdődött a bemutatkozás. Mint megtudtuk, ezt a nagyon szimpatikus hölgyet Vivekkának hívják, és kérte, hogy szólítsuk a keresztnevén, hiszen itt, ezen az egyetemen ez a szokás. Beszélt magáról, hogy már évtizedek óta tanít és dolgozik a gyógytornász részleg vezetőjeként. Kérte, hogy mindenki meséljen pár mondatot, amit szívesen megosztana a többiekkel. Legnagyobb meglepetésemre mindenkiről egyesével lejegyzetelt pár fontos gondolatot.  Feltétlen figyelemmel fordult felénk és látszott rajta, mennyire szívesen vezet be minket ebbe, a számunkra olyan szokatlan, finn oktatás világába.

 Még kiköltözésünk előtt le kellett adnunk egy tervet, hogy milyen órákat szeretnénk felvenni. Mindenkivel személyesen átnézte ezeket a kurzusokat, megbeszéltük, hogy mi lenne jó, mi lenne még jobb. Néhányunkkal még külön személyes meetinget is megbeszélt. Elképesztő volt azzal találkozni, hogy ennyire boldogan és motiváltan segít nekünk mindenben, pedig mi csak kis erasmuszos diákok vagyunk az egyetemen. 
Pár napra rá találkoztam Vivekkával az aulában, és már messziről mosolyogva köszönt, hogy "Moi!". Annyira jó érzést megtapasztalni ezt a hozzáállást! :) 

Egyik este felfedeztük azt a kincsesládát, amit az előző erasmuszos brigád hagyott itt. A konyhánkban eredetileg csak pár darab evőeszköz, illetve tányér volt, így ezek a tárgyak tényleg aranyat értek számunkra. A műanyag pezsgős pohártól kezdve a rengeteg fűszerig mindent megtaláltunk, ami szem-szájnak ingere. Teljesen újjászülettünk ezzel az új konyhával és persze a gondolattal, hogy nem kell megvenni mindent saját zsebből. :)
 (Egy későbbi posztban bővebben írok majd az itteni árakról.)

Csodálatos hétvégét kívánok mindenkinek, diáktársaimnak meg kifogyhatatlan reménycsomagot még így a vizsgaidőszakra! 💓



2019. január 8., kedd

Orientációs hét - első nap


Moi Mindenkinek! 😁

Január 2-án kezdődött az egyetemen az orientációs hetünk. Túlzás, hogy egy hétnek nevezzük, mert igazából csak 3 nap volt.  Előzetesen küldtek nekünk egy táblázatot, amiben láthattuk összefoglalva a programokat.

Orientációs hét - első nap - szerda

Kegyetlen volt a reggel. Fél 10-re kellett beérnünk az egyetemre, de a nap nem akart előbb felkelni, mint 10 óra. Tehát, amikor elindultunk, még teljes sötétség uralkodott a városon. Kinéztünk egy buszt, ott is voltunk a megállóban jó előre, nehogy lekéssük. 
Boldogan keblére ölelt minket Finnország aznap reggel, jeges széllökésekkel simogatta arcunkat, és - 10 fok körül tartotta a hőmérsékletet, nehogy melegünk legyen a nagykabátban. Természetesen rossz megállónál szálltunk le a buszról, így megcsodálhattuk, még mindig sötétben, a város egy részét. Az időérzékünk elveszett, a testünk teljesen megadta magát a sötétségnek. 10 órakor még mindig ásítoztunk. 

Ennek ellenére az egyetemen hihetetlen meleg szívvel fogadtak minket! 💓 Kaptunk egy kis vászontáskát, amire alapvető finn szavakat nyomtattak, így nem fenyeget minket az a veszély, hogy összekeverjük a tejfölt a joghurttal. Továbbá várt minket még egy póló az egyetem logójával, biciklilámpa. és egy kis kendő a hideg ellen. Mikor mindenki megkapta a kezdő szettét, mosolyogva köszöntöttek minket az egyetem dolgozói, és megkezdődött a prezentáció Poriról, illetve az egyetemről.  Ha érdekel titeket kicsit jobban, itt találhatjátok az egyetemi honlapot: https://www.samk.fi/en/ 


Amikor megkaptunk minden alapinformációt, aminek segítségével el tudunk majd  indulni, bejártuk az egyetem épületét. Több kar is működik itt, mint például a robotika, az egészségtudományi kar, illetve minden ami business és turizmus. Úgy tudom még hajóskapitány képzés is van.  🚢😃

Betekintést nyertünk a robotika laborba. Itt lakik Pepper, a kis robot, akivel beszélgethettünk, sőt még tánctudását is bemutatta. Benéztünk az ápolók szimulációs és gyakorló termeibe, és leesett az állam, mennyire jól felkészült és modern ez az egyetem. Még egy szimulációs műtőtermet is építtettek. 

A könyvtárat,  és az épület saját kondiját is ingyen használhatjuk. Az épületen belül még egy  svédasztalos étkező is található, ahol hihetetlenül egészségesen főznek, naponta 3 féle főtétel közül lehet választani és annyi salátát ehet hozzá az ember, amennyit nem sajnál.  Mindez a diákok számára kb. 2,5 euróba fáj, ami lássuk be, döbbenetesen olcsó. ( Egy gyros a városban legolcsóbban is 6 euró körül lehet.) 

Szóval nagyon jó dolgunk van itt, egyetemistáknak. 💗

Az első este az egyik francia erasmuszos diák meginvitált minket a lakásába. Mindenki nagyon nagyon kíváncsi volt már a többiekre, így  betömörültünk oda mind a húszan. Beszélgettünk és beszélgettünk, mindenki ismerkedett. Szerencsére nyitott és érdeklődő a banda, szóval új téma  mindig akadt. Előkerült néhány üveg ital is, hogy feloldódjunk, bár lehetett látni, hogy ezzel nem lesz sok probléma.  Persze, szóba került, hogy honnan jöttünk, melyik városban lakunk. Akárki meghallotta, hogy Budapest, rögtön rávágta, hogy bakancslistás város, és  mindenképpen meg akarják látogatni! Én meg lelkesen bólogattam, hogy nagyon szívesen megmutatom! 

Rengeteg francia diák van most itt velünk Poriban, kb. tizenöten biztos lehetnek. Mi hárman, magyar lányok képviseljük a hont.  Ezenkívül még van egy lány Litvániából,  öten Olaszországból, egy lány Csehországból, egy koreai srác és még egy fiú az USA-ból. Lesznek, akik később csatlakoznak hozzánk Spanyolországból. 

Az este folyamán valaki felvetette, hogy dekoráljuk ki az apartmanját, így mindenki készített egy szép rajzot. Sokan a saját kultúrájukból, országunkból merítettek ihletet. 

Elképesztő milyen sokfélék is vagyunk, és ezt a változatosságot meg kéne őrizni itt a Földön. Ahelyett, hogy ujjal mutogatnánk a másikra, mert ő éppen egy másik országból érkezett.
 Magyarként van egy rossz berögződésünk. Lehet nem tudatosan, de sértésként használjuk a külföldi szót. Valamiért mélyen, ott van bennük egy "őssértődöttség". Talán azért, mert úgy gondoljuk, gazdagabbak, vagy jobban képzettebbek, mint mi? Nagyobb az országuk, más a kultúrájuk vagy csak zöldebb a fű a kertjükben? 
 "Hát igen, megint azok a külföldiek! De nálunk legalább finom a palacsinta meg a gulyásleves!"

 Most én vagyok az a külföldi... és itt mégis tárt karokkal várnak.








2019. január 5., szombat

Beköltözés és a kedves szomszéd

Helsinkiből Poriba autóbusszal utaztam át, körülbelül 3 és fél óra az út. A busz wifi elérhetőséggel, konnektorral és wcvel is rendelkezik, szóval elég jól fel van szerelve. Először kicsit tartottam tőle, hogy amikor majd megérkezem a végállomásra, tudom- e majd merre induljak. Nehezítette a helyzetemet a kettő "óriásbőrönd" és az, hogy itt kint nem szedik fel a havat teljesen az utakról, mert alatta nagy százalékban egy vékony jégréteg található. Ez egy nagyon okos taktika a finnek részéről, (hiszen így nem csúszik annyira), de a kerekes bőröndök nem nagyon szeretik ezt a vékony hóréteget.

Szerencsére alaptalan volt a félelmem, hiszen szenzációs tutoraink, mentoraink vannak itt az egyetemen. Ott vártak a buszmegállóban, rögtön öleléssel köszöntöttek és kocsival elszállítottak cuccostól, mindenestől a szállásra.
Az én tutorom, Jenna, mindent megmutatott az apartmanban, mit hol találok, hogy használjam az internetet stb... Hihetetlen segítőkészségükre nagyon nagy szükségünk volt, hiszen a hosszú út után már csak a megérkezésre tudtunk koncentrálni.
Másik hatalmas segítség az volt, hogy elkísért a közeli szupermarketbe bevásárolni. Először nem értettem erre mi szükség, mert csak megtalálom a kenyeret és a tojást. Aztán értelmet nyert minden, hiszen az ételek csomagolásán csakis kizárólag finnül, svédül és oroszul vannak feltüntetve az információk. Érdekes, hogy pont azoknak a nemzeteknek szólnak ezek a gesztusok,  akik miatt nem válhatott Finnország előbb önállóvá.

 Pár sor a szállásról;

Két emberre tervezték ezeket a lakáskákat, mindenkinek külön szoba jut. Az alapterületük elég nagy, viszont a kevés bútor miatt kicsit üresnek hatnak. Tökéletes viszont egy reggeli jógához vagy egy csoportos filmezéshez. :)
A mindkettő rezidencia egy nagy közös térbe nyílik, amiben található a konyha, egy hosszú sofa, kisasztal székekkel,  és végül innen nyílik a fürdőszoba.
 Persze, mint minden rendes finn házban, itt is van szauna! Csütörtökönként este 6-8-ig közös szauna időpontja van az épületeknek. Ami érdekes, hogy külön a nőknek és külön a férfiaknak, így ez a program nem nagyon támogatja a párkapcsolatokat. :D

A megérkezésem estéjén bekopogott egy kedves úr a lakásunkba, és bár alig beszélt angolul bemutatkozott és elmutogatta, hogy ő a szomszéd és itt lakik már sok éve. Megajándékozott egy tábla csokival és kérdésemre megmutatta hol van a mosókonyha. Ez az a habitus, amit nem vártam a finnektől.
A tanulság az, hogy  az ember , bármennyire is nem akar, sokszor sztereotípiákban gondolkozik, és ezzel nagyon bekorlátozza magát esélyt sem adva a másik félnek.
Mindenkinek előítéletektől mentes napokat kívánok!
Legközelebbi bejegyzésemben az orientációs hétről olvashattok. :)

2019. január 1., kedd

Helsinki

Szép napot Mindenkinek!

A  következő pár sorban Helsinkiben történt kalandjaimról mesélek. 

December 28-án érkeztünk meg arra a szállásra, ami a következő napokra a bázisunkká vált. Egy nagyon kedves fiatal pár tulajdona a lakás. Ebből a nagyon stílusosan berendezett kis birodalomból kaptunk egy szeletet mi is. És persze megismerhettük Peppyt, a finn nyuszit, aki ott futkosott körülöttünk akárhányszor kimentünk a konyhába, vagy a nappaliba. 

Felajánlották, mivel amikor  megérkeztünk még nem is voltak otthon, hogy használjuk nyugodtan az épületben lévő szaunát, hiszen másfél órára le van foglalva a nevükre. Nagyot néztem. Eddig csak legendának tartottam a "Finnországban minden házban van legalább egy szauna kijelentést". Természetesen kaptunk az alkalmon. 
Az egész épületben, ahol kb. 12 lakás lehetett, mindenkire jut a héten másfél óra, amikor szabadon használhatja a szaunát, ami külön zuhanyzóval és pihenőszobával is rendelkezik. Hatalmas élmény volt, hiszen teljesen más békésen, kettesben szaunázgatni, mint idegen emberekkel tülekedni egy wellness központban. 

Másnap reggel kissé felborult a tervezett menetrend, (nem kellett volna majdnem mindent felzabálni egy svédasztalos sushi bárban), de mégis nekivágtunk Finnország egyik leglátogatottabb nevezetességéhez. Suomenlinna a neve annak az erődnek, ami Helsinkitől nem messze egy szigeten terül el. Még a svéd megszállás alatt kezdték építeni (1748), utána az oroszok kezébe került 110 évre. 
Másik természetközeli élmény Seurasaari volt. Még Helsinkihez tartozó sziget, amin egy skanzen is üzemel. Igazi kis téli csoda volt! 

Szilveszter estéjén a  Szenátus téren koncertet adott egy híres, (vagyis csak következtetni tudtunk erre, hogy híres), finn énekesnő. Éjfélkor meg gyönyörű tűzijátékkal jutalmazták meg a tömeget, azért, hogy kivárták a szakadó hóban, hidegben a következő évet. 
Helsinkit azoknak is ajánlom meleg szívvel, akiket mondjuk nem  a természeti kincsek hoznak lázba, hanem egy jó shoppingolás. A belváros tele van bevásárlóközpontokkal, éttermekkel, pubokkal, kávézókkal. 

 Fiatalos város, tele kanyargó villamosokkal, temérdek múzeummal. Pár napra  érdemes ellátogatni ide! 😊
 

Nincsenek rá szavak, de azért mégis leírom

Mikor elindultunk még a karácsonyi mézeskalácsoktól teli hassal Finnországba, azt gondoltuk, ez lesz a legnehezebb rész, nekivágni az útnak....