Tallinn

Második napunk estéjén 7-kor szálltunk buszra, hogy folytassuk kalandjainkat Tallinn városában.
A buszunk késett fél órát, ott álltunk a megállóban, és csodák csodájára megajándékozott minket az időjárás egy is nyári záporral. Áprilisban... Lassan nagyon is érzékelhetővé válik az, hogy felborul a természet rendje.

A busz út ugyancsak 4 óra volt visszafelé is, de mint már említettem, mindenünk megvolt az út során. Még ingyenes kávé és tea automata is volt a buszba szerelve. Így egy jó forró kakaót szürcsölgetve hátradőlve a kényelmes ülésben néztem egy jó kis filmet.

Szerencsénkre Tallinnban a taxi, méghozzá a TAXIFY nagyon olcsó. Mindenképpen érdemes használni, főleg hogy ha a hostel fél óra sétára van a busz végállomástól, mint a mi esetünkben is. Hálásak voltunk azért, hogy ilyen kényelmesen érkezhettünk meg az OLD TOWN Hostelba. Hatalmas luxus volt ez számunkra az előzővel ellentétben.

 Konkrétan az óváros kellős közepén volt a szállás, közel mindenhez. Szerencsénk volt a szobabeosztással, csak mi 5-en voltunk együtt. Egy régi épületből alakították át, ami olyan volt kicsit, mint egy labirintus, szűk lépcsőkkel, de saját bárja és közösségi tere volt kanapékkal, könyvekkel, gitárral. A konyha nagyon jól felszerelt, az ebédlő rész is nagyon hangulatos, és minden tiszta volt. Szóval ajánlom figyelmetekbe! Ja, és ingyen kávé jár minden reggel.

Első este semmi másra nem vágytunk, mint egy forró zuhanyra, majd aludni egy jót. Szerencsére nagyon jól összehangolt volt a csapat a reggeli kelést tekintve, nem kellett senkire sem sokat várni, így neki is tudtunk indulni reggel, hogy felfedezzük a várost.

Észtország nagyon fiatal. Először 1917-ben kiáltották ki függetlenségüket, viszont ezt a szerepet nem tudták sokáig megtartani, hiszen 1939-ben, az amúgy semleges Észtország, a szovjet zónába került,  a Molotov-Ribbentropp paktum alapján.

Viszont eljött az ő idejük is, amiről a következő leírást találtam:

"Újonnan alapított politikai mozgalmak töltötték be a hanyatló tekintélyű kommunista párt helyét, köztük a legerősebb, az Észt Nemzeti Front. Az Észt Legfelsőbb Tanács 1988-ban kikiáltotta a nemzeti önrendelkezést, 1989 májusában pedig a Szovjetunión belüli gazdasági önállóságot. 1989. augusztus 23-án, a Molotov-Ribbentrop paktum 50. évfordulóján kétmilliónál is többen vettek részt abban az élőláncban, amely Tallinntól Rigán keresztül egészen Vilniusig húzódott." (wikipédia)

1991. augusztus 20-án nyerték el másodszorra függetlenségüket az észtek, így hasonlóan hozzánk, ők is ünnepnapként tartják számon ezt az időpontot. Érdekesség még, hogy egyszerre léptünk be az Európai Unióba. 

Ennyi elég is volt a történelem órából, térjünk hát vissza a városra. Itt is találtunk egy óvárost, hasonlóan tele turistákkal, a különbség viszont az volt, hogy ez a rész sokkal jobban el volt szigetelve a  modern várostól, nem úgy, mint Rigában.
Magas városfal izolálja el a kis utcácskákat és templomokat, a fal vonalában pedig magas bástyák emlékeztetnek minket arra, hogy valamikor nagyon védett volt ez a hely.

Érdemes ellátogatni a Szent Oláf templomba, aminek 250 csigalépcsőjét leküzdve, és vagy 20 másik turistába ütközve, csodálatos kilátás tárul a látogatók szeme elé. Tériszonyosoknak remek próba ezt a félelmet a hátuk mögött hagyni.

Még egy tipp, ha ellátogatnátok Tallinnba vagy Rigába, érdemes kipróbálni a helyi étteremláncot, aminek neve Lido. Tálcás rendszer, azt válogathatsz össze, amit csak szeretnél, és nagyon finom.

Az idővel hihetetlen szerencsénk volt itt is, de már érezni lehetett azt, hogy északabbra vagyunk. Az ebéd után vettünk egy kis innivalót, és leheveredtünk az egyik parkba. Csak élveztük azt, hogy nem kell rohanni sehova.

Este a srácok elmentek enni valamerre, mi meg Flórával befoglaltuk a konyhát, és összedobtuk a legfinomabb paradicsomos-sajtos tésztát, amit életemben  ettem eddig. Na jó, lehet csak elképesztően éhes voltam. Persze, mint mindenhol itt is zenét hallgattunk vacsorakészítés közben, és pont az Otthon című szám volt soron, amikor az egyik itt dolgozó recepciós bejön, és kérdezi magyarul, hogy mi miért is hallgatunk magyar számokat? Egyáltalán nem számítottunk arra, hogy lesz valaki más magyar is rajtunk kívül,  egy pillanatra nem is értettük mit mond. Aztán persze beszélgetésbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy körülbelül fél éve dolgozik Tallinnban, de hogy Budapesthez képest unalmas.

Sajnos, nem volt annyira meleg, hogy kint üldögélhessünk a parkban este, így a hostelben maradtunk. Találkoztunk egy másik csapattal akik  Hollandiából jöttek, így a mi belgáink megtalálták a közös hangot velük. Persze előkerült a jó öreg UNO és a francia kártya is. 😉

Ez volt az utolsó nagyobb utazásom erasmuszos pályafutásom során, legalábbis erre a félévre vonatkozóan.
 Hálás vagyok, hogy mind a négy égtáj felé utazhattam az elmúlt hónapokban, és remélem, ti is kedvet kaptatok hozzá, hogy felfedezzétek egyszer majd ezeket a vidékeket, városokat.

Egy kicsit örülök, hogy leülhetek a fenekemre, és nem kell semerre sem utaznom a következő pár hétben. Senki sem mondta, hogy a folyamatos utazás nem fárasztó. De mindenképpen jó emlékként maradnak meg ezek a napok is. 💓💗💟

Riga-riga-riga

Ez az április tömve volt utazással, Stockholm, Szentpétervár, Lahti, Riga és Tallinn. 

Tegnap érkeztem meg a legutóbbi körutunkról, ami Rigát és Tallinnt foglalta magába. Már vagy másfél hónappal ezelőtt leszerveztük az egész utazást mindennel együtt, hogy minél olcsóbban jöhessünk ki belőle, hiszen már közeledik az Erasmus mobilitásunk vége, ami a pénztárcánk üresedését is jelenti egyben. 

Április 24-én indultunk neki az útnak, Poriból Helsinkibe tartó buszon döcögtünk egy kellemes 4 órát, mert valaki elfelejtette lecsekkolni, hogy nem rögtön Helsinkibe megy, hanem tesz egy kis kerülőt, és először Turkuba látogat a busz. De nem vette senki se nagyon a szívére, hiszen nem rohantunk sehova.

 Helsinkiből áthajóztunk a tengeren Tallinnba, és a hét legjobb döntése volt, hogy folytattuk utunkat rögtön Rigába. Már benne voltunk az utazás ritmusában.
 Ez még plusz 4 óra volt, viszont ezen a buszon mindenünk megvolt, amire szükségünk lehet ilyen utazás alakalmával. 
Wifi, WC, tölteni is lehetett a telefont, sőt még az előttünk lévő ülések támláján kis kijelzőn vagy 200 film  és zeneszám közül lehetett választani. Máig nem sikerült megfejteni, hogy miért, de a zenestílusok között ott lapult egy Russian Hits mappa is. Leteszteltük, és tényleg megérdemli a külön besorolást. 😁

Megérkeztünk úgy este 11 körül a hostelünkbe, amiről tudni kell, hogy 5 euró/fő/éj volt, és ezzel mindent elmondtam. Nem voltak nagy elvárásaink, fiatalok vagyunk, diákok, kellenek az ilyen tapasztalatok is. És tényleg voltak érdekes pillanatok, de összességében tábori hangulat volt, a különbség az, hogy teljesen idegenekkel egy szobában. Így párnám alatt a pénztárcámmal aludtam egy nagyon jót, csak az volt kicsit kellemetlen, amikor arra keltem, hogy egy kopasz 60 fölötti krapek a sörös üvegeit dobálja be a fémszekrénybe. 






Első napunk Rigában csodálatos volt! Teljesen lenyűgözött, hogy tavasz van, már nem csak rügyeznek a fák, hanem leveleket is bontanak, a madarak szinte felrobbantják a parkokat olyan hangosan csicseregnek. És a virágok!!! Amikor a levegőben érezni a tavaszt 💓💚💙

Bebarangoltuk az óvárost, ami egy elég népszerű jellegzetessége a balti országoknak. Minden városközpontban kell lennie egy ilyen szűk utcácskákkal átszőtt régi épületekből álló negyednek, aminek olyan megnyugtató és felszabadító hangulata van egy melegebb nyár közeli estén.  

Kipróbáltuk a Canal tour-t, ami a belvárost keresztező folyócskán való hajókázást jelentette, majd kimentünk a Daugava névre hallgató folyóra is. Tudom, hogy ezt mondtam Szentpétervárra is, de ez a város  megint csak hasonlít Budapestre. Hihetetlen széles folyóját  5 híd szeli át, és egy nagy sziget helyezkedik el a közepén. 

Nem voltunk felkészülve ruhatárilag, se lelkileg arra, hogy 20-21 fok lesz ebben a városban, hiszen 2 hete Finnországban még hóban bicikliztünk át a városon.  Így el tudjátok képzelni, mennyire lefárasztott minket a meleg és a nap.  A sok séta és városnézés után csak lógattuk a lábunkat a folyóparton, és élveztük a napsütést, és biztosak voltunk abban, hogy úgy leégünk majd, mint a grillcsirkék a sarki gyorskajáldában. 

Délután találkoztunk Adriannal, aki még az oroszországi utunk alkalmával ismertünk meg, és együtt folytattuk a barangolást. Meglátogattuk a városi piacot, ahol elképesztően olcsón epret vettünk, és azt is megtudtuk, hogy Riga népességének több mint 60%-a orosz. Hmm... Eddig azt hittem, hogy a lett nyelv ennyire hasonlít rá, aztán most rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg csak oroszok beszélgettek mellettem. 

Egy gyors zuhany, pihenés a hostelban az este előtt, amit egy kis lett étteremben kezdtünk. Majd átsétáltunk egy bárba, ahol kipróbáltuk a Black Balsam nevű italt, ami számomra nem volt ízletes. Mintha összekeverték volna a legolcsóbb vodkát és a Jägert. Nem álltam messze a megoldástól, mert utána kerestem pontosan miből is készül ez az ital. 

"Rigában, Lettország fővárosában élt és tevékenykedett a 18. században bizonyos Abraham Kunze patikus, aki a hosszú téli esték mélabúját azzal ütötte el, hogy a rendelkezésére álló életelixíreket gyógynövényekkel kevergette, majd az egészet felöntötte jó minőségű vodkával, amiből nem volt hiány arrafelé akkoriban sem. Az elképzelése és a kísérletei nem voltak hamvába holtak, hiszen a vodka remek alapja mindennemű likőrnek és koktélnak, és 1752-ben levédette és piacra dobta a Rigai Fekete Balzsamot (Rīgas Melnais Balzams), 38 évvel megelőzve a mi Unicumunkat. " (nlcafe.hu)

Ha valaki tervezi, hogy megcsinálja a Riga-Tallinn utat, egy tippet osztanék meg a szerencsésekkel. Rigában nem tanácsos csapvizet inni, azt mondják, valamilyen baktérium lappang a csatornákban. Illetve itt olcsóbb az alkohol. Mondjuk Finnországhoz képest majdnem minden olcsóbb. 😁😄

Másnap délelőtt bevásároltunk hűtőmágnesből, és kulcstartókból, majd Adrian ajánlatát szem előtt tartva, ellátogattunk a vonattal 40 percre lévő strandra. 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a tengerparton fogok  napozni tavasszal. Hatalmas strand terült el előttünk, és egy kis séta és cigánykerekezés után leheveredtünk a homokba, és aludtunk egy jót. 2 nap alatt 2 évszakot ugrottam az évben. A télből a tavaszba, majd a nyárba. 

 A következő bejegyzésemben megismerkedhettek Tallinnal. Addig is kitartást a közeledő vizsgaidőszakhoz minden kedves hallgatótársamnak! 

Szeretet és ölelés 

A finn tavasz

  Sokan kételkednek abban, hogy tényleg létezik ez a fogalom itt, Finnországban. Még talán maguk a finnek sem biztosak abban, hogy valóban egyszer elérkezik ez az évszak. Múlthéten megírtuk a vizsgánkat a finn nyelv alapjaiból, ( jelentem, mindenki remek jegyeket kapott😊), és volt egy olyan feladat, amikor 4 képhez oda kellett írni az évszakok nevét, és jellemezi magát az időjárást.

Na, én szépen megtaláltam a telet, nem volt nehéz, az őszt a szállingózó falevelekkel, a nyarat a napozó emberkével, de a tavasz helyén egy esernyős alakot láttam, aki éppen a villámoktól és az esőtől próbálja magát megvédeni.
 Hangosan felkuncogtam a vizsga kellős közepén.

Meg kell nyugtatnom a kedves olvasókat, hogy bizony, létezik, sőt már saját bőrömön tapasztalhatom a nap sugarát. Ami természetesen már nagyon kijárt nekem, hiszen április elején elfogyott a D-vitaminom, és a bőröm olyan fehér, mint a tejszínhab.

Azt tudnotok kell rólam, hogy a kedvenc évszakom a tavasz, és nem csak azért, mert akkor ünnepelhetem a születésnapomat, hanem mert mindig egy új kezdetnek, megtisztulásnak, megújulásnak az ünnepe számomra. Pont ezért, már március elején lelkesen felkészültem az új évszakra, és nem is akartam meghallani, amikor finn barátaim figyelmeztettek, hogy ne igyak előre a medve bőrére, hiszen nem fog ő sem felkelni április közepénél hamarabb...

Egyszerűen pocsék volt a március.... Már szó szerint szenvedtem attól, hogy 2 hétig nem láthattam a napot, hiába tartottam nyitva a szemem,  annyira felhős volt mindig az ég. Abban a hónapban nem is nagyon utaztam, mert nem úgy jött ki a lépés, így lassan élettársammá fogadtam  a lassan hosszabbodó skandináv nappalokat, a felhőket az égen, miközben otthonról kaptam  a képeket a napsütésről, a virágba boruló fákról.

Érdekesség a hosszabbodó nappalokról. Az óraátállítás után megborult kicsit a szervezetünk, mert hirtelen este 8-ig fent volt  a nap. A mai napra 21 óra 16 percre írják a naplementét és a napfelkeltét 5:45-re.
De a naplemente sem olyan, mint otthon, a nap csak úgy leesik az égről. Nagyon gyorsan lemegy, és addig olyan érzése van az embernek, mintha délután 4 óra lenne este 8-kor is még. Csalóka ez a hosszú nap, aminek természetesen én nagyon örülök, de oda kell figyelni. Többen is észrevettük saját magunkon, hogy egyre később vacsorázunk, és egyre később fekszünk le aludni. Májusban már 11-kor lesz csak sötét, és 3-kor már kelt minket a nap. Ezért van majdnem minden finn ablakon roló, már megfejtettem ezt a rejtvényt.

Egy végtelen türelemjátéknak tűnt, mire megérkezett az első olyan nap, amikor már plusz 4 fok volt a hőmérséklet. Hihetetlen felszabadult érzés volt, mikor úgy indultam el otthonról, hogy nem kell 2 nadrágot felvennem, és már használhattam az edzőcipőmet a téli bakancs helyett. Mindenkin látható volt, mennyire feléledt a melegedő időjárás hatására, és volt aki már megvette a napszemüvegét erre a szezonra.

Április 4-én megültem szépen a 21. születésnapomat, és másnap elutaztunk Colin barátommal Szentpétervárra, ahol már nem a téli kabátomban voltam!!!
Ami teljesen jó döntés volt addig, amíg nem arra érkeztünk haza, hogy egy teljes napon át esett a hó, és úgy fogadott minket az április oroszországi utunkról, hogy nem a napon, hanem a hókotrón legeltethettük szemünket.

Merem ajánlani a finn telet, ha valaki a türelmét szeretné fejleszteni, remek alkalom erre.

De, szerencsére, mint mindennek, ennek az áprilisi télnek is vége lett, és nemsokára élvezhettük a plusz 8 fokot, ami már jócskán túlmutatott minden eddig tapasztalt időjáráson.

Eltelt két hét, rengeteg minden történt áprilisban. Teljesen olyan volt a kis lakásunk, mint egy átjáróház. Flórához, a lakótársamhoz  két turnusban is jöttek a látogatók. Én Lahtiba utaztam, ahol pedig összegyűlt a pécsi gyógytornász különítmény 3 otthoni és 3 itteni résztvevővel.  Nagyon hiányoztak már a lányok, és elképesztő volt az az érzés, mintha nem is telt volna el 4 hónap, és mintha megint Pécsen lettünk volna, csak egy felújított, menőbb koliban.

Majd Édesanyám látogatott el hozzám, aki egy gyönyörű húsvéti időjárást hozott a kis gurulós bőröndjében. (Ami igazából az enyém.)
 Nem is akarta elhinni, hogy eddig nem ilyen idő volt itt. Legszebb húsvétom, ami félig magyarra, félig finnre sikerült, hiszen Anyától nem Túró Rudit kértem, hogy hozzon, hanem húsvéti főtt sonkát és a csodálatos Mozgás ABC című könyvet.... (májustól el kell kezdenem már tanulni az otthoni vizsgákra.) A finn húsvéti szokásokról később írok.

Érdekesség, hogy amikor Tamperéből utaztunk Poriba még mindig lehetett látni hófoltokat a mezőkön, illetve a tavak nagy része még be volt fagyva.

És itt ülök most, barátságos kis szobámban, az ablakkal szembefordított íróasztalomnál, és még én sem tudtam elhinni, hogy rám süt a nap.
 Az orromon már megjelentek a szokásos kis szeplők, a bőröm csak úgy szívja be a napfényt, és napi szokássá alakult Flórával a délutáni napozás.

Plusz 15 fok, legalább... Hosszú volt idáig az út, most harsog a természet, minden egyes fa, virág próbálja behozni a "lemaradását", és mire visszatérünk a holnap kezdődő Riga-Tallinn körutunkról, valószínűleg már zöld levélkezdeményekkel dicsekedhetnek a fák.

Csodálatos tavaszt kívánok Nektek!
💓💜💛💚💙

Utolsó nap

Rengeteg minden történhet az emberrel 3 nap alatt.
Az utolsó nap végére teljesen úgy éreztem magam, mintha már másfél hete legalább együtt lennénk a többiekkel. Ezek az igazi csapat összekovácsoló programok. 💓

Az utolsó napunk délelőttjén, miután összepakoltunk a hostelben, elindultunk ugyancsak metróval a Nyulak-szigetére, ahol egy erőd található. Rögtön a mi Margit-szigetünk jutott eszembe, hiszen régen az is erre a névre hallgatott.

Itt nyúl szobrok emlékeztetnek minden járókelőt arra, hogy mi  is volt itt, mielőtt az ember rátette volna a kezét erre a szárazföldre. Ezek a szobrok szerencsét hoznak, mégpedig ugyanazon a módon,  aprópénzzel kell eltalálni őket.

Elgondolkoztunk azon, hogy vajon egy óriás mágnessel összegyűjtik-e az aprókat a víz mélyéről? Nem kevés gyűlne össze.

Ebben az erődben található  még az érmegyár is.

 Érdekesség az, hogy Moszkvában van viszont a rubel papírpénz gyár. Többször is elhangzott már az az információ, hogy próbálják megosztani a két város között ezeket felelősségi köröket. Másik, ehhez hasonló esetet, a hatalmi ágak intézményeinek felosztásában figyelhetjük meg. A háromból kettő Moszkvában található, és egy, a sokkal európaibb városnak titulált Szentpéterváron.

A másik nevezetesség, amit természetesen minden jól nevelt turistának kötelessége megtekinteni, az a Péter-Pál-székesegyház. Itt nyugszik majdnem az összes cár, illetve cári leszármazott. Nem tudom, hallottatok-e már Anasztázia történetéről. Röviden annyi, hogy Anasztáziát meggyilkolták, mint majdnem minden cárt vagy cárnét, viszont testét sokáig nem találták meg. Majd évtizedekkel később mégis előkerült, és most már ő is itt nyugszik békében családtagjai körében.

Másik történet, ami a székesegyházhoz fűződik, az az, hogy hoztak egy szabályt, hogy nem építhettek magasabb épületet a városban, mint a székesegyház torony csúcsa, ami az aranyozott repülő angyallal együtt 122,5 méter magas.
Persze, ezt már nem tartják, de ebből érezhető, hogy minden apró szabállyal, megmozdulással a cári  befolyást és pompát akarták megerősíteni.






Sajnos, így az utolsó napra, kicsit beborult az ég, és eleredt az eső, de én biztos voltam benne, hogy csak Szentpétervár sirat minket, mert el kell hagynunk ezt az élettel teli várost.

Utolsó ebédünket a már emlegetett pite étteremben fogyasztottuk el, nevetséges árért. Három euróba fájt egy diákmenü, egy levessel, egy sós pitével, és egy általunk választott édessel, mindezt egy salátával és forró teával kísérve. Én a húsos menüt választottam, orosz salátával és almás-mandulás pitével. Az ebéd után nem riadtam vissza a kígyózó sortól, akkor is végigálltam, és vettem még kettőt pitét az útra hazafelé.

Miután megtöltöttük a hasunkat minden földi jóval, még kihasználtuk a rendelkezésünkre álló 2 órát, mielőtt elindultunk volna a hajóra. 

Bevásároltam kulcstartóból, hűtőmágnesből, képeslapokból... Teljesen elvették az eszemet az olcsóbb árak, meg természetesen csodálatos emlékek fűznek ehhez a városhoz, így nem csoda. 

Szentpétervári kalandjaim beszámolójának végére értem, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki szponzorálta ezt az utat, illetve Nektek, kedves utazótársaim, és természetesen Ianának, aki csodálatos túravezetőnk volt.  

Ajánlom minden kedves Erasmuszos társamnak is, aki netán Oroszországba vetődne! Búcsúzóul megosztok néhány érdekességet képek formájában, amihez úgy hiszem nem kell semmilyen szöveget fűznöm. 

Ezt a kis csomagot tele orosz édességgel a szervezőktől kaptuk, illetve egy konzerv cukrozott tartós tejszínnel, amit a kávéba vagy palacsintába szoktak rakni. A fedőn meg láthatjátok a nevem oroszul.

Köszönjük a kis meglepetést! 💓

Szentpétervár folytatódik

  Megígértem, hogy itt leszek az új bejegyzéssel, és szavamat nem szeretném megszegni, így folytatódjon az oroszországi kaland!

 Második napunk egy isteni gyümölcsös, pudingos pitével kezdtük, amit a hostelbe hoztak nekünk. 💓 

Egy orosz piteboltban készítették ezeket a isteni süteményeket, és ez a hely -  nem mellesleg - még étteremként is üzemel. 

Majd nekikezdtünk a második városnézős napunknak. Első állomásunk természetesen egy finom, gőzölgő kávé volt, majd bevetettük magunkat a metrózás világába. 

Szentpéterváron található a világ legmélyebb metróvonala, ami 86 méter mélyen helyezkedik el, és 1950-ben nyitott meg. Neve szerepel az UNESCO Világörökség listáján is. 

Ez teljesen érthető, hiszen majdnem minden megállóban található valami csodálni való.

 Puskintól ,az orosz nyelv formálójától, kezdve, a falakat díszítő aprólékos mozaikképekig.  

Mielőtt lementünk a metróba jegyet kellett váltani, viszont felhívták a figyelmünket, hogy ne keverjük össze a jegyet a visszajáró aprópénzzel, mivel majdnem teljesen ugyanúgy néznek ki. Nehogy pénzt dobjunk a beengedő kapu nyílásába.

Miután megcsodáltuk a metró világát, meglátogattuk a cári nyári rezidenciát, amit I. Péter építettet 2. felesége számára. Katrinnak hívták ezt e hölgyet, és történetük  attól válik érdekessé, hogy teljesen más társadalmi rétegből származtak, mégis legyőzve ezt a korlátot, összekötötték életüket. Szerelmének jeléül egy hatalmas, fényűző palotát építtetett Péter, viszont Katrin sajnos meghalt mielőtt a munkálatok befejeződtek volna, így a luxust csak a leszármazottai tudták élvezni.

Röpke egy órás sorban állás után volt szerencsék bejutni, és megtekinteni ezt az aprócska házikót.
Sajnos, a második világháború alatt itt táborozó náci hadsereg teljes mértékben lerombolta ezt a rezidenciát, így ez csupán  rekonstrukció, amit most láthattunk.

A képek talán nem adják vissza azt a fényűzést, amit láthattunk, de azt bátran állíthatom, hogy még sosem láttam ekkora luxust, és ez csak egy kis nyári rezidencia volt. Mindenhol aranyozott ajtódíszek, cirádák, indák, tükrök...  Az arany bevonat, amit használtak vékonyabb, mint a hajszál.A végén már túl sok volt ezért felüdülés volt az ajándékboltban erre rátalálni. Minden egyes ajándékboltban lehet találkozni Putyinos kitűzővel, babával, képeslappal, ahol éppen egy medvét lovagol meg, pólóval,  ahol Trumppal együtt pózolnak , és az áll rajta hogy "Mi nem tudunk egymás nélkül élni." 

Visszatértünk a belvárosba, ahol meglátogattuk a szovjet körzetet.  És természetesen szorgosan gyakoroltuk a guggolást, mint azt a képen is láthatjátok. 

Ez a teret azért építették, hogy a város centrumaként funkcionáljon.  Mikor a kommunizmus ereje elapadt nem bontották le az épületeket, szobrokat,  még mindig itt állnak, emlékeztetve nap mint nap az itt lakókat a történelem ezen részére.

Meglátogattuk a Jégkrém templomot. Ezt a nevet csak mi adtuk neki,  az eredeti A lehulló vércsepp temploma, vagy a Vérző Megváltó temploma. Itt gyilkolták meg II. Sándor cárt, és édesapja egy templomot építtetett a tiszteletére. Kezdem azt hinni, hogy ezek az orosz uralkodók csak úgy mutatták ki  az érzéseiket, hogy valami fényűző, luxus épületet adtak ajándékba.

És mi most ajándékokban sétálgatunk.

Ellátogattunk a Varázs utcába.
 Az utca két oldalán az ereszen egy fekete és egy barna szobor macska ül. A történetük az, hogy szerelmesek egymásba, így ha egy aprópénzzel megcélozzuk az ereszt,  és az ott is marad, megtalál minket a szerencse a szerelemben. Illetve egy másik szoboralkotás több parcellára volt felosztva, és meg volt számozva.  Háttal állva meg kellett célozni ugyancsak egy érmével, és ahova esett abban a hónapban lesz szerencséje az embernek.  Így nekem a július jött ki, és másodszorra eltaláltam a cicát az ereszen. 💓💙💚


Annyi minden történt, hogy nem is fér bele két blogba, a harmadik bejegyzésben mindenre fény derül!  😉

Jöjj Oroszország, vodka világa...

Kedves Olvasók!

Ebben a bejegyzésben a szentpétervári kalandjaimról mesélek Nektek.

Még ott volt a bakancslistámon ez az orosz út, és próbálkoztam saját magam megszervezni. Csatlakozott hozzám Colin barátom is, és mikor keresgéltük az információkat, hogyan is lehet eljutni Szentpétervárra, döbbentünk rá, hogy más út nincs, csakis egy szervezett csoport keretében a vízum miatt.

Annyira belekényelmesedtünk abba, hogy nem kell az útlevelet használni, hogy erről az apróságról szinte meg is feledkeztünk. Oroszország aláírt egy egyességet a környező országokkal, hogy a turisták vízum nélkül kerek 3 napig tartózkodhatnak az ország határain belül, és mindezt akkor hagyják jóvá, ha hajóval érkeznek, illetve szervezet út keretében.

Így találtunk rá az Open Your Russia szervezettre, akik külön diákokra specializálódtak. Az egész rendszerük a bizalomra épül, csak írni kellett egy üzenetet messengeren egy srácnak, aki visszajelez, hogy mindent lefoglalnak, várnak bennünket, csak hozzuk majd a pénzt magunkkal. Ez először kicsit érdekes megoldásnak tűnt, de a tény, hogy ennyire megbíznak a jelentkezőkben eltörölte bennünk a kételyeket. Szerencsére nem kellett csalódnunk!

Helsinkiből indult a Moby névre hallgató hajónk. Amikor elfoglaltuk a négyfős kabinjainkat, megismerkedtünk a szobatársainkkal, akikkel nagyon rövid idő alatt összebarátkoztunk, és rengeteget nevettünk. Ha ezt olvassátok, Adrian és Janosch, tudnotok kell, hogy ti vagytok a legjobb utazótársak! 💓

Másnap reggel első alkalommal vetettem meg a lábam az Európai Unión kívül, és rögtön meg is éreztem, mivel még úgy is majdnem egy háromnegyed órát álltunk sorba az útlevél ellenőrzésnél, hogy a sor elején álltunk konkrétan. Ezután átvilágították a táskáinkat, megszagoltattak minket aranyos kiskutyákkal, és szerencsére nem találtak semmi gyanúsat, pedig izgultam, hogy a kutya kiszagolja a sonkás-sajtos szendvicseimet. 😁

A kijáratnál várt minket a túravezetőnk, Iana, aki rögtön azzal kezdte Oroszország megismertetését, hogy ne igyunk a csapvízből, és ne lepődjünk meg, az oroszok nem olyan kedvesek, mint az európainak. Érdekes kezdés volt, és már akkor éreztem, hogy egy teljesen más világba csöppentem bele.

A hostelünk a belvárosban volt, szinte tökéletes helyen. Jött a következő megálló, a pénzváltás. Meg kell jegyeznem, hogy nem volt olyan egyszerű rubelben gondolkodni, miután már hozzászoktam az eurós rendszerhez.

Majd meglátogattunk egy közeli orosz palacsinta gyors éttermet, ami Finnország után pofátlanul olcsó volt. Mellé kvaszt ittunk, ami kenyérből készült üdítő ital (vagyis a vezetőnk ezt mondta) , kicsit olyan íze volt, mint ez erjedő mustnak.


Miután megtömtük korgó gyomrunkat, ami ezután már nem korgott, nekikezdtünk a városnézésnek. Az  elképesztően széles főút járdáján  hatalmas tömeg hömpölygött, és minden második sarkon utcazenészek szórakoztatták a város lakóit. Elszoktam a tömegtől, a lökdösődéstől az aluljáróban, a kéregető hosszú szoknyás néniktől, a város zajától, az őrülten vezető sofőröktől. Teljesen más dimenzióba léptem bele, ami kísértetiesen hasonlított Budapestre.

Mégis ezeknek  az embereknek a jelenlétében érezni lehetett az életet a levegőben, mind a vidámságot egy énekes mosolyában, amit a zene szeretete váltott ki, mind a fájdalmat a szegény öregasszony üres poharában.

Még arra is maradt idő ebben a roppant tartalmas napban, hogy megtekintsük a Hermitage múzeumot, ami a Palota téren helyezkedik el Szentpétervár belvárosában. A cári időkben ez téli rezidenciaként működött.

Hatalmas múzeumról van szó, 2 óra  nem is volt elég arra, hogy bejárjuk az egészet.
Az egyiptomi korszaktól kezdve a 19. századig minden megtalálható volt, de engem nem is a festmények és szobrok nyűgöztek le teljesen, hanem maga az építészete, a belső terek díszítése.
Egyszerűen hihetetlen gyönyörűen és aprólékosan volt megfestve minden terem. Remélem, a képen látszik is ez.




Sokat beszélgettünk túravezetőnkkel a politikai helyzetről is, ami nagyon hasonló a miénkhez képest. Mesélt arról, hogy Putyin egy külön orosz internethálózatot szeretne létrehozni. Már létezik is  egy saját "orosz facebook", ahol viszont zenét is lehet hallgatni, meg videóklippeket nézni. Elég jól lehet majd manipulálni az adott ország embereit, ha sikerül ezt az elszigetelt hálózatot létrehozni. Érdekes ebbe belegondolni...

Nem csak az internet az, amivel gyönyörűen lehet terelni a nép bárányait, hanem az egyház is. Oroszországban  legelterjedtebb vallás az ortodox, és rengetegen követik és gyakorolják is a mindennapokban. Természetesen, ezzel semmi gond nincsen addig, amíg nem a politika irányítja az egyházi vezetőket. "Sajnos, ez is megfigyelhető itt." - mesélte Iana.

Estefelé beültünk egy tradicionális orosz konyhát üzemeltető étterembe. Finnországhoz képest olcsó volt, pedig a belváros egyik forgalmas helyén étkeztünk. Meglepő volt azt tapasztalni, hogy mindent fordítania kellett Ianának. Nem beszélnek angolul, vagy nem akarnak. A fiatalabb generációra inkább jellemző, hogy rendelkeznek angol tudással, mint nálunk is, de azért az elég érdekes volt, hogy a belvárosban, méghozzá egy turistáktól hemzsegő városban nem lehet egy egyszerű rendelést lebonyolítani angolul. Ez természetesen nem általánosítás, de 80 %-ban ezt tapasztaltam.


Egy gyors pihenés, zuhany, zenehallgatás után, elkezdtünk készülődni arra, hogy felfedezzük  a szentpétervári éjszakát.
Találtunk is egy utcát, ami a "party út" volt, egymás mellett közvetlenül helyezkedtek el a szórakozóhelyek. Azt várna az ember, hogy mindegyikben elég hely lesz, de éppen hogy csak a bárpult befért ide, meg a mosdók.

Az ajtók előtt orosz fiatalok szólongattak le minket, hogy ingyen italért menjünk be. Nekem annyira gyanús volt ez az egész, hiszen az alkohol sosem ingyenes, vagyis nem ott, ahol eddig éltem.
Kipróbáltuk, és tényleg töltöttek nekünk egy ingyen felest.

Nagyon nem voltak szimpatikusak ezek a helyek, és akik be akartak minket vinni, rámenősek és tolakodóak voltak, úgyhogy többel nem próbálkoztunk, hiszen ki tudja, mi történhet.

Hajnali Burger King nem maradhatott el, viszont ezután a fárasztó, de gyönyörű nap után elvonultunk aludni.

Ennyit az első napról, nemsokára jelentkezem! 😇😻

Kalózélet Stockholmban

 


A kevés alvás nem tántorított vissza minket attól, hogy reggel nekiinduljunk Stockholmnak. Egy gyors reggeli ébresztő tusolás után kiözönlött a hajó apraja-nagyja. Délután négyre vissza kellett érni, így nagyon örültem, hogy már felfedeztem ezt a várost, nem kellett sietnem sehova. Élvezhettem a gyönyörű napsütéses időt. J

Besétáltunk a városba, és természetesen valamilyen reggelit kerestünk először, hiszen a kalózok gyomra hamar megkordul. Nem voltak nagy elvárásaink, gyors és olcsó legyen, hiszen Stockholm nem a diákpénztárcára van méretezve. így kikötöttük hajónkat a mekinél természetesen, és megittuk életmentő kávénkat, viszont ezúttal rum nélkül.

Meglátogattuk azt a kilátó pontot, ahol már voltam én is, de akkor még az előttünk elterülő vízfelszín jeges volt. Most szerencsére egy kis színt kapott az arcunk, ha nem is sokat.

Ott ültünk a vízparton, és arról tanácskoztunk, mennyire könnyű és izgalmas életet élünk most. Mi vagyunk az egyike azoknak a  generációknak, akik pillanatnyilag gond nélkül élvezhetik a nyitott országhatárokat fiatalságuk alatt.

 Szüleimnek nem volt ennyi lehetősége utazni, és ezért is mondják mindig, hogy ezeket az alkalmakat meg kell ragadni, hiszen ki tudja, mit hoz a jövő.

Stockholmban nem csak a föld felszíne felett találhatunk gyönyörű építészeti remekműveket, hiszen pár metrómegálló festményként is megállná a helyét. 

Felszálltunk hát a metróra, és felfedeztük ezeket a művészi, mégis hétköznapi helyeket. 

A képeken láthatjátok, mennyit jelentenek, mekkora változást hoznak a színek. 

Délután kicsit már megfáradva, de nem csüggedve, visszatértünk kalózbázisunkra, és egy csendes pihenő után készülődni kezdtünk a második estére. 

Körülbelül ugyanúgy telt, mint az első, iszogatás, nevetgélés, táncolás. A karaoke est fergetegesre sikerült, egy számmal mi is neveztünk, mégpedig az "it is my life" című örökzölddel. Alig bírtuk kivárni, hogy végre miénk legyen a mikrofon, és mikor végre a színpadon állhattunk, rájöttünk, hogy egy teljesen más számra gondolt a DJ, mint amire mi, így végig próbáltuk követni a szöveget és a dallamot, szóval az egész szám  nagy nevetésbe fulladt. 😁😆😅  Pont akkor értünk félútra, és lehorgonyzott a hajó a kis szigetnél. A hajó legfelső szintjéről elképesztő látványt nyújtott a kivilágított sziget! 

Szóval ez az utazás leginkább a közösségélményről, bulizásról szólt, és fontos megjegyezni, hogy ez volt az első, és valószínűleg az utolsó alkalom is, hogy az Erasmus csoportunk , (majdnem mindenki) együtt utazott valahova. Sokan már április közepén hazamennék, körülbelül a csoportunk fele. Elrepülnek a napok, hetek, hónapok a szemünk előtt. Korai még arra gondolni, mikor kell végleg elhagynunk Finnországot, de lélekben fel kell készülnünk. Legalább is én úgy érzem, annyi minden történik, annyi mindenen megyek keresztül, hogy időt kell hagyni arra, hogy  fel is tudjam dolgozni ezeket a pillanatokat. 

Következő bejegyzéseimben Oroszországba repítelek Titeket!