Utolsó nap

Rengeteg minden történhet az emberrel 3 nap alatt.
Az utolsó nap végére teljesen úgy éreztem magam, mintha már másfél hete legalább együtt lennénk a többiekkel. Ezek az igazi csapat összekovácsoló programok. 💓

Az utolsó napunk délelőttjén, miután összepakoltunk a hostelben, elindultunk ugyancsak metróval a Nyulak-szigetére, ahol egy erőd található. Rögtön a mi Margit-szigetünk jutott eszembe, hiszen régen az is erre a névre hallgatott.

Itt nyúl szobrok emlékeztetnek minden járókelőt arra, hogy mi  is volt itt, mielőtt az ember rátette volna a kezét erre a szárazföldre. Ezek a szobrok szerencsét hoznak, mégpedig ugyanazon a módon,  aprópénzzel kell eltalálni őket.

Elgondolkoztunk azon, hogy vajon egy óriás mágnessel összegyűjtik-e az aprókat a víz mélyéről? Nem kevés gyűlne össze.

Ebben az erődben található  még az érmegyár is.

 Érdekesség az, hogy Moszkvában van viszont a rubel papírpénz gyár. Többször is elhangzott már az az információ, hogy próbálják megosztani a két város között ezeket felelősségi köröket. Másik, ehhez hasonló esetet, a hatalmi ágak intézményeinek felosztásában figyelhetjük meg. A háromból kettő Moszkvában található, és egy, a sokkal európaibb városnak titulált Szentpéterváron.

A másik nevezetesség, amit természetesen minden jól nevelt turistának kötelessége megtekinteni, az a Péter-Pál-székesegyház. Itt nyugszik majdnem az összes cár, illetve cári leszármazott. Nem tudom, hallottatok-e már Anasztázia történetéről. Röviden annyi, hogy Anasztáziát meggyilkolták, mint majdnem minden cárt vagy cárnét, viszont testét sokáig nem találták meg. Majd évtizedekkel később mégis előkerült, és most már ő is itt nyugszik békében családtagjai körében.

Másik történet, ami a székesegyházhoz fűződik, az az, hogy hoztak egy szabályt, hogy nem építhettek magasabb épületet a városban, mint a székesegyház torony csúcsa, ami az aranyozott repülő angyallal együtt 122,5 méter magas.
Persze, ezt már nem tartják, de ebből érezhető, hogy minden apró szabállyal, megmozdulással a cári  befolyást és pompát akarták megerősíteni.






Sajnos, így az utolsó napra, kicsit beborult az ég, és eleredt az eső, de én biztos voltam benne, hogy csak Szentpétervár sirat minket, mert el kell hagynunk ezt az élettel teli várost.

Utolsó ebédünket a már emlegetett pite étteremben fogyasztottuk el, nevetséges árért. Három euróba fájt egy diákmenü, egy levessel, egy sós pitével, és egy általunk választott édessel, mindezt egy salátával és forró teával kísérve. Én a húsos menüt választottam, orosz salátával és almás-mandulás pitével. Az ebéd után nem riadtam vissza a kígyózó sortól, akkor is végigálltam, és vettem még kettőt pitét az útra hazafelé.

Miután megtöltöttük a hasunkat minden földi jóval, még kihasználtuk a rendelkezésünkre álló 2 órát, mielőtt elindultunk volna a hajóra. 

Bevásároltam kulcstartóból, hűtőmágnesből, képeslapokból... Teljesen elvették az eszemet az olcsóbb árak, meg természetesen csodálatos emlékek fűznek ehhez a városhoz, így nem csoda. 

Szentpétervári kalandjaim beszámolójának végére értem, és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki szponzorálta ezt az utat, illetve Nektek, kedves utazótársaim, és természetesen Ianának, aki csodálatos túravezetőnk volt.  

Ajánlom minden kedves Erasmuszos társamnak is, aki netán Oroszországba vetődne! Búcsúzóul megosztok néhány érdekességet képek formájában, amihez úgy hiszem nem kell semmilyen szöveget fűznöm. 

Ezt a kis csomagot tele orosz édességgel a szervezőktől kaptuk, illetve egy konzerv cukrozott tartós tejszínnel, amit a kávéba vagy palacsintába szoktak rakni. A fedőn meg láthatjátok a nevem oroszul.

Köszönjük a kis meglepetést! 💓